(Kép forrása: miveskonyv.hu)   Ez a versem a Magyar Költészet Napja alkalmából, a "Posztolj verset az utcára felhívásra" készült. :)   Sorokba zárva Távolságba merül, elszunnyad a szó, rég csendekbe terül. A szertefoszló álomból mi marad? Híján a vígasz, múltad ma…

(Kép forrása: image.hotdog.hu) Száz téllel meghalni, százszor megújulni, kikelettel nyílni, tavasszal virulni. Ragyogni, mint a nap fent a magas égen, s aranyló sugarát szórni szerteszéjjel.   Tőről tőt nevelni, színt adni a nyárnak, mire az ősz eljő, a madárnak…

  Rózsa nyílik, s bimbó rengeteg rigatózik kósza széllel, szirmait lágyan simítja meg.   Száll tarka pillangó felette szárnyát tátogatva széjjel, bársonyos porával fedve be.   Édes álmot méhek gyűjtenek, sármos rózsák közt serényen csennek át…

  Végső állomás, még lelkünk összeér, nem marad, csupán magány és tűnt remény. Foszlott álmaink, mint sírban szál virág, napsütés helyett a téli táj, mi vár.   Izzó, szép szerelmünk végítéletét fájdalomtól sírva írta ránk az ég. Hullnak könnyeim, bennem…

Kedves Olvasóm!   Szeretettel köszöntelek blogomon, ahol saját szerzeményú verseim, írásaim között szemezgethetsz. Igyekszem rendszeresen jelentkezni régebbi és legújabb irományaimmal,  melyeket az alábbi pár sorommal ajánlok figyelmedbe:    "Mindegy, hogy sírsz és fáj…