Verseim, prózáim

Wolfbetta írói blogja

Gyertyáim fölött

2014. október 31. - Wolfbetta

  Végső állomás, még lelkünk összeér, nem marad, csupán magány és tűnt remény. Foszlott álmaink, mint sírban szál virág, napsütés helyett a téli táj, mi vár.   Izzó, szép szerelmünk végítéletét fájdalomtól sírva írta ránk az ég. Hullnak könnyeim, bennem…

Tovább

Ocarina

  Kellemes, lágy zene, ocarina. Ringat a dallama, nyugtat a ritmusa, szellő fuvallata száll a tenger felől, apró kis fodrokon csillog a fény. Odafent oly tisztán ragyog az azúr ég, elszállnak a gondok, újra él a remény. Elcsendesül körülöttünk a zaj, élek a lélek…

Tovább

Búcsúzik az ősz

  A remény még visszakacsint az őszre és zizzen az avar a talpam alatt, mégis, oly fázósan, kabátot öltve, langy szobára vágyva járom utamat.   Idekinn a kósza novemberi szél lobogó hajamat égnek emelve, fülembe suttogva a télről beszél, s az őszt búcsúztatja…

Tovább

Viaszba zárt szirmok

  Porba hullott rózsaszirmod, s hantjával takart a halál. Kezemben egy szál virágot tartok, emlékezve némán.   Érzem, kérdezed most tőlem: Sírsz?..., s a rengeteg miértet. Pedig csak egy kósza könnycsepp, mely a végtelenbe tévedt.   Amíg a gyertya csonkig…

Tovább