Verseim, prózáim

Wolfbetta írói blogja

Tiltott találka (ötpercesek egy témára)

2015. január 10. - Wolfbetta

tiltotttalalka.jpg

(Kép forrása: mommo.hu)

 

Tiltott találka (I.)

 

Átvágott az udvar első részén, egyenesen a ház bejáratához. Erős tölgyfa ajtó állta útját. Indulatosan bekopogott, szinte már dörömbölt. Egy idősebb, kopottas ruhájú hölgy sietős léptei hallatszottak odabentről. Invitálta volna beljebb a vendéget, de a férfi szó nélkül berontott a lakásba. Hatalmas léptekkel haladva sorra benyitott a szobákba, majd kifelé jövet mindegyiknek az ajtaját becsapta maga után. Végre megszólalt: - Hol van Terka? Biztosan megint maguknál bújt el azzal a semmirekellő Józsival!
Tudva levő, hogy Terka az ő lánya, akit hatalmas szigorral nevelne erkölcsre, becsületre. S bár már elmúlt húsz, egy férfi sem kerülhet a közelébe az engedélye nélkül. Majd én megmondom, hogy kihez menjen férjhez! - hangoztatta végig a faluban.
Ezt az indulatos, magas, nagydarab embert csak Pistának szokták szólítani az ismerősök, rokonok. A korosabb asszony pedig az anyósa, Zsuzsanna.

Visszatérve a történésekhez, persze a lányt nem találta a házban, így nagy dirrel-durral, visszavonulót fújva távozott. A kisajtóból még behallatszott a mondogalódása, de úgy tűnik, mérge nagyja már elpárolgott.
Mikor jó messze járt, Zsuzsi néni az udvaron álló kis épülethez ment, melyet csak úgynevezett "nyári konyhának" használtak:
- Na, gyertek gyorsan be gyerekeim, elment a veszedelem! A nagy ijedtségre egyetek, még jó meleg az étel! Meg hozok egy pohárka innivalót is hozzá. Aztán csak legyetek nyugodtan, beszélgessetek, még fiatalok vagytok! (Jól ismerte Terkát. Tudta, hogy szolíd, visszafogott lány.)
- Majd ő megmondja, kihez menjél férjhez. Persze, majd akit a szíved választ, én meg azt mondom. Csak ahhoz menj kincsem! Jó ember ez a Józsi, ha szeretitek, hát becsüljétek is meg egymást!
Sürgött-forgott a konyhában, jártában csak úgy suhogott hosszú, ráncolt szoknyája.
Mikor végeztek az evéssel a gyerekek - mert hát neki még azok -, leszedte az asztalt. Vette a teknőt, a mosószappant, utána a forróvizet fazékban, majd a ruhákat, mindet ki hordta az udvarra a kút mellé. Onnét az útra is kilát, vizet is hamar tud húzni, ha kell, meg hát a szárítókötél is oda lett kifeszítve.

Míg ő szaporán dörzsölte, mosta a ruhákat, odabenn a fiatalok, még az illem határain belül, de végre fesztelenül válthattak szerelmes szavakat egymással. Kicsit csipkelődve, kacagva múlatták az időt. Egy-két órácska telhetett így el. A szárító szinte teljesen megtelt frissen mosott, illatos, tiszta ruhával.
- Aztán majd gyertek csak nyugodtan, oszt itt tudtok kicsit találkozni. Azért én vigyázok ám rátok! - s félszemmel cinkosan rájuk kacsintott. Apád meg csak mondogalódjon, idővel úgyis megbékél. Most menjetek, nehogy nagyon megsokallja, aztán tényleg megmérgedjen!

Egy esztendő is elmúlt azóta, de Terka és Józsi egy szemernyivel sem adott alább a szerelmükből. Múlt hónapban megtartották az eljegyzést is.
Bizony, tényleg a Zsuzsának volt igaza. Látva lánya boldogságát, szép lassan a Pista is alább adta.
Minap a kocsmában fennhangon dicsekedte: - Nemsokára férjhez megy a lányom, biza! Nem is akárkihez, hanem a Jóskához, az pedig a tenyerén hordozza ám az én Terkámat. Jó embert választott ez a lány!

 

Farkas Erzsébet (Wolfbetta)

/2013. május 23/

 

****

 Tiltott találka (II.)

 

Izgatottan várta a nagy napot. Volt benne némi félsz, hogy milyennek találják egymást élőben, szemtől szembe. Mégis úgy érezte, meg kell tennie, mindenképpen találkozniuk kell. De miért? – évődött magában. Lassan két évtizede boldog házasságban él. Sohasem fordult meg a fejében, hogy valaki más hiányozna az életéből. Valami megmagyarázhatatlan érzés vonzotta felé.

Interneten hozta össze őket a véletlen. Mindketten hódolói és művelői – csak úgy hobbi szinten - a művészetek világának. Közös
oldalon tevékenykedtek, így megismerték a másik lelkét, életfelfogását, együtt csodálták az élet szépségeit. Lassan egyre közelebb kerültek egymáshoz - talán túlságosan is -, kialakult valami közöttük. Valami különleges, szinte telepatikus kommunikáció. Ennél a gondolatnál kellemes borzongás futott át a testén, mint ifjan, legszerelmesebb pillanatában. De nem, mégsem teljesen ugyanaz. Ez más, inkább a lelkéből ered!

Több, mint egy év telt el az első üzenetváltás óta. Eldöntötték, szeretnék közelebbről is megismerni egymást. Hosszas tervezgetés után végre sikerült az időpontot összehozni.
Rengeteg kérdés forog a fejében.. Egyrészt, bántotta a gondolat, hogy férje elől eltitkol valamit. Másrészt fogalma sem volt, milyen lesz az első találkozás. Ugyanolyan szimpatikusak maradnak-e egymásnak, mint eddig. Lesz-e folytatás, ha igen, miképp. Bujkálni fognak…..? Nem, most nem ér rá ezzel foglalkozni, majd a sors megválaszolja a kérdéseket. Ma eldől minden.
Gyorsan készülődni kezdett. Bár már nem tinédzser, de korához képest fiatalos, csinos nő, azonban most ragyogni szeretne, a legvonzóbb nő akar lenni a világon.
Mindenképpen be kell mennie a közeli városba, hivatalos intéznivalója van. Így ez jó apropó arra, hogy a randi létrejöjjön.
Az sem tűnik fel férjének, hogy egy árnyalattal kivágottabb blúzt vesz fel, egy leheletnyivel több parfümöt használ, a sminkje jobban kiemeli nagy sötét szemeit, kedves mosolyát. A férfi semmit sem sejt.

A vonat ablakából elmerengve nézi az enyhén fodrozódó tó vizét, ahogy a nap sugarait szerte szét szórva csupa-csupa csillogás az egész. Sirályok keringnek fölötte, fel-alá szállva. Érdekes játék figyelni, amint „szaladnak” a vasút mellett a fák. Rengetegszer járt már erre, mindig szerette nézegetni a tájat, de most valahogy még csodálatosabb, leírhatatlanul szép.

Először az okmányirodába visz az útja. Kicsit türelmetlen. Bosszankodik magában: - Megint sokan vannak! De hamar megfeledkezik róla várakozás közben, ő már valahol mesze jár gondolataiban. Csekély másfél órájába telt azt az egy vacak papírost elintézni. Sebaj, a feladat kipipálva.
Az épületből kilépve egy finom, forró kávé a leghőbb vágya. Mivel még majdnem egy órája van a találkozóig, bőven belefér. Legalább felfrissül egy kicsit tőle.
A kávézó ajtaján belépve kellemes, halk zene, diszkrét, mégis elegáns berendezés és egy kedves felszolgáló fogadja. Amint a nő helyet foglalt, rögtön az asztalához siet.
- Mit hozhatok, hölgyem?
- Egy kávét kérek két cukorral és tejszínhabbal.
Amíg mindez elkészül, a toalett felé indul, hogy kicsit megigazítsa a frizuráját és a sminkjét. Kicsit tétovázik, majd blúzának legfelső gombját kigombolja. Így sem túl kihívó, mégis nőiesebb. Amúgy is meleg van odakint., legalább annyira, amennyire egy Júniustól elvárható. Még egy pillantás a tükörbe. Elégedett a látvánnyal. Bár egyre jobban érzi, hogy a várakozás feszültsége lassan teljesen hatalmába keríti. Épp ideje visszatérni az asztalhoz. Jól esik a finom, forró ital. Lassan, élvezettel kanalazza a tetejéről a tejszínhabot, a többit pedig kortyonként fogyasztja el. Fizet. Indulni kell. Hosszú, sötétbarna, hullámos haja, karcsú alakja, szoknyája alól kivillanó formás lába – na és a tűsarkú cipő koppanásai – felé vonzzák a férfitekinteteket az utcán.

A Hajóállomás bejáratánál egy középkorú úriember percenként az óráját nézegeti. Még tíz perc… Kissé feszültnek tűnik, miközben várakozik. Visszafogott eleganciával, nyakába akasztott
fényképezőgéppel, kezében egy szál fehér rózsával lépeget párat előre, majd visszafordul. Kémleli a téren átszelő, virágágyással szegélyezett sétányt. Fiatal párok, vidám családok, kisebb csoportok sétálnak a part felé.

Végre megpillantja a képről már oly jól ismert arcot. Mosollyal szemléli a közeledő hölgyet, kifejezetten tetszik a látvány. – Csinos! – jegyzi meg magában. Mindketten kissé zavarba jönnek a személyes bemutatkozásnál. De a szál virág megteszi a hatását. Hamar oldódik a hangulat. A mólón meg-megállva a férfi fényképeket készít, a kövek között itt-ott felcsillanó kagylók, a vízen úszkáló hattyúk, vadkacsák, a vitorlások, a szemközti hegyek, mind megörökítésre kerülnek. Közben beszélgetnek a fotózás és a rajzolás, a grafika készítés rejtelmeiről, kirándulásokról, valamint ezzel kapcsolatos élményeikről. A nőt az internetre feltöltött szép képek, a férfit pedig a nő varázslatos kézügyességgel elkészített grafikái bűvölik el. Felvetődik az ötlet, közös kiállítást kellene szervezni a későbbiek során…

Tétovázva megállnak. A férfi udvariasan megkérdezi:
- Beüljünk valahova beszélgetni, vagy inkább üljünk le egy padra? Az elsőben maradtak.
- Étterem, kávézó vagy cukrászda?
- Természetesen cukrászda. – érkezik immár a lelkes válasz.
A város felé tartanak.
- Jó veled társalogni, olyan, mintha már ezer éve ismernénk egymást, …és szép a mosolyod! – teszi hozzá. A bókkal cseppet zavarba hozza a nőt, aki elpirulva egy köszönömöt rebeg.
Igazából nem is bóknak szánta, inkább csak úgy kikívánkoztak belőle a szavak. Valóban szépnek találja. Bájosnak.
Felszabadultan, egyre fesztelenebbül beszélgetnek, jókat kacagnak, míg felérnek a cukrászdáig. Tökéletes az összhang közöttük, nemcsak a kedvenc foglalatosságuk, de az életfelfogásuk is hasonló.

Végre szóba kerül az egyetlen téma, amit eddig mindketten csak kerülgettek. Nekik mindenképpen találkozniuk kellett. Olyan, mintha a másik felüket találták volna meg. A lelkük annyira közös, így ketten egy egészet alkotnak.
Minden tisztázódik, helyükre kerülnek a dolgok. Ez nem egy fellángolás, nem testi kapcsolatról szól, nem szerelem. Sokkal több! Egy lelki társat, barátot találtak a másikban.
Megkönnyebbülve, most már lelkiismeret furdalás nélkül folytatják a beszélgetést, miközben az édességek oltárán áldoznak a környék legfinomabb süteményei között válogatva.

Az asszony – ugyan kicsit pironkodva -, de már az első este bevallotta pillanatnyi elbizonytalanodását férjének. Mindent elmesélt, az internetes portáltól kezdve a különleges napja végéig. Ő szavaiból és szeméből őszinteséget érzett. Tudta, sohasem lépett eddig félre asszonya, sohasem csapta be a közel két évtized alatt. Ezúttal is hitt neki. Mivel nagyon szerette őt, felajánlotta, hívja meg a férfit vendégségbe, szívesen megismerné. Amúgy is tetszett neki az ötlet a kiállításról, mindig csodálta felesége grafikáit.

Néhány év telt el az első, titokban megszervezett találka óta. Most hárman kapaszkodnak felfelé a Börzsönyben az öreg tölgy és bükkfák között, két férfi és egy nő... Jó néhány közös kiránduláson vannak már túl. . Most is együtt élvezik a természet szépségeit, jókat nevetnek, vagy épp hallgatják a fülemüle, a rigó, a pacsirta énekét. Meg-meg állva felvételeket készítenek a csodálatos tájról, az állatokról, növényekről.

Az erdei ösvényen haladnak, miközben szürkeség borul a tájra. Megered az eső. Magukra kapják az esőkabátjaikat, gyorsabbra fogják a tempót. Még pár száz métert kell megtenniük, hogy elérjék a turistaházat. Ott meghúzhatják magukat, míg alábbhagy a nem várt égi áldás. Zoltán jól ismer itt minden zugot. Már huszonévesen túravezetőként bebarangolta a hegyet. Azóta is rendszeresen szervez kirándulásokat. A természet a mindene.
Időközben a szél is feltámad, fejük felett hangosan csattogtatva a fák ágait. Éppen be tudják húzni maguk mögött az épület ajtaját, mikor hatalmas dörrenés rázza meg a tájat. Már nem esik, hanem ömlik a víz az égből, a hegyoldalról. Csorog végig az ablaküvegen, hogy alig lehet kilátni rajta.

Amolyan kis Jancsi és Juliska házikója ez a rengetegben. A helyiségben van két ágy, egy asztal, székek, egy régi sparhelt,
némi tüzelő. Villany nincs, csak néhány gyertya. Víz annyi, amennyi náluk van.. Általában a közeli, kristálytiszta vizű forrásból lehet hozni utánpótlást, ám ez a jelenlegi időjárási viszonyok között nehezen kivitelezhető. Lepakolják a cuccaikat.
Alaposan megéheztek, így svédasztalos tálalásba fognak, minden ehetőt kipakolnak. Szendvicsek, sült hús, konzervek, kenyér, kacsazsír kis üvegben, zöldpaprika, dobozkában aprósütemények. Majd a kávé és az innivaló.
Időközben a tűz is lángra lobban. Jól esik a meleg – meg néhány korty melegítő ital - ebben a zord időben, ami nemhogy javult volna, de ha lehetséges, még barátságtalanabb lett. Villámok cikáznak, süvít a szél, folyamatosan zuhog. Szerencsére előkerül a hátizsákból egy pakli kártya, azzal vidítják magukat, meg viccekkel, cseverészéssel. Kezd esteledni, de még semmi változás odakint.
- Nagyon úgy néz ki, hogy kénytelenek leszünk itt éjszakázni. Még jó, hogy hoztunk magunkkal hálózsákokat. – mondja a férj.
- Romantikus, gyertyafényes esténk lesz! – fűzi hozzá cinkosan mosolyogva Éva.

Sokáig beszélgettek. Közben odakint mégiscsak elhúzódtak a felhők, egyre több csillag ragyog az égen. Éváék pihenni térnek. Zoltán azonban még kimegy kicsit levegőzni. Néhány éjszakai fotó is készül. Azok mindig különlegesen szépek, nem lehet kihagyni. Hűvös van, elindul befelé. Az ajtó nyitásakor behúzó széllel meglebbenő kabátjával lesodorja az asztalról a földre a gyertyát tartóval együtt. A láng nyomban kialszik. A vaksötétben tapogatózva keresi az asztalt, illetve az öngyújtót. Ám a csörömpölésre Éva is felébred és ijedten ugrik ki az ágyból.
- Ki az?- kérdezi alig hallhatóan a rémülettől.
- Csak én, levertem a gyertyatartót. Nem tudod, hol lehet valami, amivel fényt lehetne csinálni?

Éva emlékszik, hogy a zseblámpát valahova a két ágy közé tette, mindkét irányból elérhető
távolságba.. Tapogatózva indul megkeresni.

Ekkor egy kéz érinti meg az arcát, majd pillanatnyi tétovázás után lágyan végigsimítja. A nő riadtan összerezzen.
Ám, ahogy az ujjak érzékien haladnak selymes bőrén, majd szája vonalát körülírva tovasuhannak, s a hajtincsein meg-megállva, tarkóját csiklandozva a vállán megpihennek, ő is megadja magát a sötétség e sejtelmesen kéjes pillanatának. Testét jóleső borzongás járja át. Hasonló érzés keríti hatalmába, mint tizenévesen, amikor a férjével megismerkedett. Szíve hevesen kalimpálni kezd.
A férfi meztelen, izmos karjával magához húzza, s lágyan, majd egyre szenvedélyesebben csókolja. Csókolja a száját, a fülcimpáját, a nyakát.
Kettőjük ajka még egy pillanatra összeér. Lassan enged a szorítás. Éva karján lefelé, egészen a kézfejéig siklik egy csodálatosan kellemes borzongás, majd megemelve a nő kezét szájához érinti.

Lassan kissé távolabb húzódnak egymástól, majd a lopott egy-két perc után a férfi kezében felvillan a lámpa. Az asszony arcán valami megcsillanni látszik a pillanatra rávetődő fényben.
- Itt van, megtaláltam! – szólal meg a férj és felesége mellől a tőlük néhány lépésre keresgélő Zoltánhoz lépdel a világítóeszközzel..



Farkas Erzsébet (Wolfbetta)

/2013. június 29./

****

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wolfbetta.blog.hu/api/trackback/id/tr267059281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.