Fákon a madár dala, alant a fűrész hangja messze száll.   Wolfbetta (2011. március 30.)

  Fekszem az ágyon csendben, s hallgatom az eső mint kopog. Ahogy cseppen, monoton dobverő üti a falraszerelt levelest.   Farkas Erzsébet (Wolfbetta) /2013. szeptember 20./

  Kövér narancs a napkorong, amint az égre bandukol, de még szemét törölve álmosan tekinget egyre. Kék azúr porond az álma. Nem szerény, ezért arany ruhába bújva lépeget, s e fényes égi test egész a holdas égig integet felénk.   Wolfbetta 2013. augusztus 22.

  Rózsa nyílik, s bimbó rengeteg rigatózik kósza széllel, szirmait lágyan simítja meg.   Száll tarka pillangó felette szárnyát tátogatva széjjel, bársonyos porával fedve be.   Édes álmot méhek gyűjtenek, sármos rózsák közt serényen csennek át…

  Végső állomás, még lelkünk összeér, nem marad, csupán magány és tűnt remény. Foszlott álmaink, mint sírban szál virág, napsütés helyett a téli táj, mi vár.   Izzó, szép szerelmünk végítéletét fájdalomtól sírva írta ránk az ég. Hullnak könnyeim, bennem…

Kedves Olvasóm!   Szeretettel köszöntelek blogomon, ahol saját szerzeményú verseim, írásaim között szemezgethetsz. Igyekszem rendszeresen jelentkezni régebbi és legújabb irományaimmal,  melyeket az alábbi pár sorommal ajánlok figyelmedbe:    "Mindegy, hogy sírsz és fáj…