Porba hullott rózsaszirmod,

s hantjával takart a halál.

Kezemben egy szál virágot

tartok, emlékezve némán.

Érzem, kérdezed most tőlem:

Sírsz?..., s a rengeteg miértet.

Pedig csak egy kósza könnycsepp,

mely a végtelenbe tévedt.

Amíg a gyertya csonkig ég,

lángjában megrezzen a szél,

mintha még intenél felém...,

s csillagod fénye elkísér.

Wolfbetta

(2011. október 25.)