Májusfa (haiku) Szerző: Farkas Erzsébet-Wolfbetta   Színes szalagok tánca üzen májusi szerelemfákon.

(Fénykép forrása: joportal.hu) Múzsák Szerző: Farkas Erzsébet (Wolfbetta) Szemedbe nézve, annak perzselő tüzében égek, semmivé lesz énem, eggyé olvadok veled, s a tér, idő közöttünk láthatatlan. Égi végzet költözött szívünkbe. Bennünk játszi képzelet.  

  Megjelent a Magyar Elektronikus Könyvtárban a Napvilágos prózák c. e-könyv. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe a Napvilág Íróklub alkotóinak írásait, köztük egy saját novellámat is. :) Az alábbi linkre kattintva, jobb oldalon a színes könyvborítóra kell rányomni, akkor lehet elolvasni: …

/Fénykép forrása: encrypted-tbn2.gstatic.com/   Osonnék szívedbe Szerző: Farkas Erzsébet (Wolfbetta) Jó lenne egy pár különleges cipő, hozzád gyengéden, halkan lépdelő. Osonnék…

(Kép forrása: tarskereso-kalauz.hu)     Tegnap még friss havon siklott a szán, mára ereszünkön csordul víg tavasz, szerelmünk örök maradt, mi két kamasz, s végtelen virul szívünkben a nyár.   Farkas Erzsébet (Wolfbetta) 2015. február 14.  

(Kép forrása: image.hotdog.hu)   Méhektől zsong a tarka rét, színorgia a sok virág, lágyan arcomba fúj a szél, rám hintve május illatát. Édes szerelmi vallomás oson a párok ajkain, csókjuk takarja fűzfaág, őrizve hűen titkaik. Mosolyra gyúlt a fényes ég,…

(Kép forrása: mommo.hu)   Tiltott találka (I.)   Átvágott az udvar első részén, egyenesen a ház bejáratához. Erős tölgyfa ajtó állta útját. Indulatosan bekopogott, szinte már dörömbölt. Egy idősebb, kopottas ruhájú hölgy sietős léptei hallatszottak odabentről.…

    Elidultam az egregyi nagy hegyre, megízleltem, jó bor-e az óbor. Velem tartott egy zalai menyecske, megkóstoltam, mily édesen csókol. Harmonika hangját zengte fent a domb, pincesoron így zajlott az élet. Mulatgattunk, míg felkelt a napkorong, s szívünkben a szerelem feléledt.…

  Rózsa nyílik, s bimbó rengeteg rigatózik kósza széllel, szirmait lágyan simítja meg.   Száll tarka pillangó felette szárnyát tátogatva széjjel, bársonyos porával fedve be.   Édes álmot méhek gyűjtenek, sármos rózsák közt serényen csennek át…

  Végső állomás, még lelkünk összeér, nem marad, csupán magány és tűnt remény. Foszlott álmaink, mint sírban szál virág, napsütés helyett a téli táj, mi vár.   Izzó, szép szerelmünk végítéletét fájdalomtól sírva írta ránk az ég. Hullnak könnyeim, bennem…